A kabóca egész nyáron muzsikált. Dalaival, muzsikájával szórakoztatta a mező lakóit – mondván, hogy ez a dolga. Még a szorgos, ám mogorva hangyácskával is összebarátkozott. A hangya nem értette, hogy miként nevezheti valaki munkának a zenélést, éneklést - gyűjtögetett tovább, mert közelednek a hűvös napok. Beköszöntött az ősz, közeledett a tél. A mező lakói a föld alá bújtak - a mezőn csak a kabóca maradt egyedül. Senki sem akadt, aki magocskát adjon neki, még a hangya sem, pedig a kabóca neki is írt egy szép dalt. A kabóca kint vacogott a mezőn, míg a hangya bent kuksolt a vackában. De bizony rájött, hogy milyen unalmasak, az egyedül töltött téli esték. Hiányzott neki a kis kabóca társasága, vidám énekei. Felkerekedett hát és megkereste didergő kis barátját, bocsánatot kért az irigysége miatt és felajánlotta; tanyázhat nála a télen, de csak egy feltétellel: ha a kabóca minden este muzsikál.

A szőlőtermesztés szinte egyidős az emberiséggel. A legenda szerint, mikor Noé bárkája megfeneklett, azonnal szőlőt ültetett. Így hát a szőlő igazi kultikus és kultúrnövény. Emiatt a szüreti történetek, dalok, játékok kifogyhatatlanok. Bármilyen messzire nyúlik is vissza a szőlőgazdálkodás, bortermelés, a mai napig mindig nagy várakozás előzi meg a szüretet, hiszen az időjárástól – no meg a folyamatos gondoskodástól - függ, hogy milyen lesz a termés. Mikor beérik a szőlő, kezdődhet a szüret, ami igazi közösségi esemény, melyben a kicsiknek és nagyoknak egyaránt részt kell venniük. A jókedvű szüretelés közben megjelenítjük, hogyan óvták a szőlőjüket, már – már bohóctréfába illő igyekezettel, az éhenkórász gyerekektől a mogorva gazdák több - de inkább - kevesebb sikerrel.

November 11-én, Márton napján véget értek a mezőgazdasági munkálatok a földeken. A betakarított terményt a padlásra, csűrbe, pincébe, hombárba kellett elhelyezni télire. Mindezek leszámolása nagy figyelmet és körültekintést igényel. A maradékon és egy-két jószágon persze túl kell adni. Ráadásul ezen a napon illik megkóstolni az új bort is. Ezzel viszont óvatosan szabad csak bánni, mert, ha egy picit többet „kóstol” a gazda…hát ebből aztán komoly bonyodalmak keletkezhetnek. Érkezik egy legény, aki a gazda leányát kéri, de aztán majdnem egy libával tér haza.

Mózsi gazdának van mit a tejbe aprítani. Tele van a padlás frissen készült kolbásszal, szalonnával, kis gömböccel. Neki szolgál Palkó, a madársori szegény gyerek, akinek viszont annyija sincs, mint amennyi egy kisegérnek elég lenne. Beleszeret Mózsi gazda lányába, Fruzsinába, de amikor megkéri a kezét, Mózsi gazda elzavarja a háztól, azzal, hogy akkor adja neki a lányát, ha majd neki is ennyi minden lesz a padlásán. Útközben kiderül, hogy egy kisegér bújt el Palkó tarisznyájába. A vándorlás során Palkó és a kisegér jóbarátok lettek. Elhatározzák, hogy visszalopakodnak a portára. Ezalatt Mózsi gazdáéknál a kis gömböc furcsa módon nő, hízik, miközben egyre több dolog tűnik el a padlásról. Fruzsinát is felküldi édesapja a padlásra, de ő is eltűnik. Utóvégre Mózsi gazda személyesen veszi kezébe a dolgokat és szerencsétlenségére a kis gömböcöt is. Hogy hogy nem egy pillanat alatt már ő is a gömböcben csücsül. A megmentő „sereg” Palkó és a kisegér személyében érkezik. Mózsi bácsi mindent megígér Palkónak: neki adja a kolbászt, szalonnát, de még a falánk gömböcöt is, ha kiszabadítja.

A gyerekek izgatottan készülnek a nagy ünnepre. Mindenkinek gondosan kiválasztják az ajándékokat. Levelet is írnak a Mikulásnak. Építenek egy hóembert és rábízzák a fontos küldeményt. A küldetés teljesítésében segítségére lesz egy kiskutya is. A veszélyekkel teli, kalandos út után eljutnak hóországba és átadják a levelet a Mikulásnak, aki elolvassa a levelet, felrakja az ezüst veretes szánjára az ajándékokat és vidám csengőszóval repülnek a gyerek felé. Az előadásban a gyerekekkel együtt fogalmazzuk a levelet és a játék során együtt játsszuk el a kalandos utat. A vidám, játékos dalokkal kísért előadás végén ékezik Mikulás!

Réges-régen hosszú, kemény telek voltak. Napokig – hetekig nem lehetett mozdulni se ki, se be. A szegény embereknek tüzelőre, élelemre is alig jutott, nemhogy cipőre, csizmára. Pedig enélkül hogyan is merészkedhetne ki az ember a nagy hidegbe? Karácsony közeledtével Márton suszteréknél is fogy az élelmiszer, nincs már tűzrevaló és műhelyében is már csak egy pár cipőre való bőr maradt. Érkezik a méltóságos úr, aki egy pár csizmát rendel. Ha a munka elkészül, akkor a suszterék a pénzen vehetnek ételt, tűzifát és melegben ünnepelhetik a karácsonyt. Ám mielőtt neki láthatna a munkának, egy szegény kislány sírására lesz figyelmes a jóságos suszter, aki mezítláb didereg az ablak előtt. Márton ezt nem nézi tétlenül és az utolsó bőrből a kislánynak készíti el a meleg cipőt. Gondterhelten alszanak el, hiszen másnap várják a méltóságos urat, akinek el kell mondani, hogy nem készült el a csizma. Ám csudák csudájára, reggel egy gyönyörű pár csizma várja a susztert az asztalon. A suszterék nem tudják mire vélni a dolgot, de nincs idejük a csodálkozásra, mert érkezik a méltóságos úr, aki nagyon meg van elégedve a munkával és tisztességes fizetséget ad. A suszter újabb bőrt tud venni. Jönnek a megrendelések – de mindig akad egy valaki, akin segíteni kell és a bőr mindig elfogy. De a karácsonyi csodák nem érnek véget; akárhány szegény emberen segít a suszter, minden reggel új bocskort, topánt talál a kaptafán. Elhatározzák, hogy meglesik kik készítik a cipőket. Az éj leple alatt két kis manó lopódzik a műhelybe és olyan lábbeliket készítenek, amiknek nincs párjuk széles e határban. A suszterék végtére a manókat lepik meg: a manóknak készített ajándék is a karácsonyfa alá kerül. A manók is előbújnak és sok-sok boldog karácsonyt töltenek a suszterékkel.

„Befogadják – e a betlehemeseket?” Hangzik el a kérdés a csoportszobákban. Ebben az előadásban csoportszobáról – csoportszobára járva invitáljuk a jászolhoz, amit az óvoda egy alkalmas területén helyezünk el, a gyerekeket. Amíg a jászolhoz érünk autentikus népdalokat éneklünk. A jászolnál előadjuk József és Mária Betlehembe való érkezését, Jézus születését, az angyalok jelenését, a pásztorok és a háromkirályok köszöntését.

A török hódoltság idején játszódik e tanulságos történet. A kiskakas miközben a szemétdombon kapirgál talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy díszes kíséretével Abu Abdar Falafel, a törökcsászár, akinek már annyi a pénze, hogy alig fér tőle, mégis szemet vet a kiskakas kincsére. Mivel a kiskakas nem akarja odaadni a kincset a törökcsászár furmányos módon kicsalja tőle, s mint aki jól végezte dolgát – odébbáll. Ám a kiskakas nem hagyja magát. Ő is cselhez folyamodik és bejut a császári palotába, egyenest a császár színe elé és visszakéri a gyémánt félkrajcárt. A török császár a feneketlen kútba vetetteti a bátor kiskakast. De a kiskakas begye felszívja a vizet és újra felszáll a törökcsászár ablakába. A török császár erre az égő kemencébe dobatja a kiskakas, aki ezúttal sem ijed meg, hanem kiengedi a begye a vizet, azzal eloltja a tüzet és ismét kéri, ami megilleti. A törökcsászár, miután a mérges darazsakat is a kiskakasra engedte, a bő bugyogójába teszi a kiskakast, hogy hallgasson végre. Több sem kell kiskakasnak, kiengedi a mérges darazsakat, akik jól megszurkálják a törökcsászár fenekét. A törtök császár belátja, hogy nem bír a bátor kiskakassal és hiba volt elvenni kincset. Visszaadja és megfogadja, hogy nem veszi el többé a másét. Az előadásban a kiskakast életnagyságú marionett bábbal jelenítjük meg. A törökcsászár - aki félig báb, félig ember - az ima szőnyegén utazik, ami, hol kúttá, hol kemencévé alakul át. A történetet a mesélőtől halljuk, aki népi hangszerekkel, különleges effektekkel kíséri a sok-sok népdalt is magában foglaló előadást.

Vízkereszt után kezdődik a farsangi időszak, mulatsággal, vidámsággal! Farsangi népszokásokat mutatunk be. A fiúk “alakoskodva” próbálnak bejutni a lányos házhoz – de ez nem megy könnyen, hiszen a lányoknak, ha nem akarnak zsákba macskát venni, ki kell találni, hogy ki van a maskara mögött? A kecskefarsangolóban a fiú és segítője kéri a lányos háznál, hogy engedjék be, körül néznének és ha tetszik a lány ott is hagynák a kecskét. A lány megtréfálja a kérőket, akik szedik a sátorfájukat és odébbállnak. Ám hamarosan újra próbálkoznak ezúttal gólya farsangolóval. A leány eszén ezúttal sem tudnak túljárni – a fiú lelepleződik, de így van jól, mert megegyeznek, ha a fiú szerelme kitart húsvétig, akkor megtartják a kézfogó és nyáron jöhet a lakodalom. Ebben az előadásunkban szépen kidolgozott - majdnem embernagyságú – bábokkal játszunk, eredeti kellékekkel.

A húsvét megünneplése sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, s a megújulás, a termékenységgel összefonódó népszokásokhoz. A húsvétot megelőző időszak mulatságai a tél legyőzését, a tavasz megérkezését ünneplik. Európa - szerte elterjedt szokás a telet jelképező szalmabábú legyőzése. Nálunk egyes vidékeken a bábu neve kisze, kice s a virágvasárnapi szokásainkat teszi színesebbé. A mulatságok és a böjti időszak találkozásának jellegzetes népi játéka Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és böjt tréfás vetélkedése. Az előadásban párbajra hívjuk Konc vajdát és tréfás vetélkedéssel a gyerekekkel közösen űzzük el. Az előadás végén igazi – vödörből, kútból húzott vízű - locsolkodásban lehet részünk, miután megletudjuk, hogy a húsvéti nyuszi hogyan festi a tojásokat.

A Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj c. produkciónk élőzenés, testbábokkal játszott, interaktívan vetített előadás. A mesélő-zenész narrációja által halljuk a mesét, a színészek pedig a mese cselekményének megfelelő figurákat jelenítik meg. A történetben felidézett helyszíneket, tárgyakat egy írásvetítőn, egy speciális vászonra vetíti egy operátor, így a háttér „nagyban” látszik és állandóan változva követi a mese történetét. A mesefigurák autentikus légkörben léteznek a színpadon, a cselekmény is ebben a környezetben, sok- sok népdal közepette bontakozik ki. A szegényember három gyermeke egymás után elindul szerencsét próbálni a nagyvilágba. A legidősebb testvér egy mindig terítő asztalt kap a szolgálatáért, de haza felé menet egy fogadóban a fogadós kicseréli egy közönséges asztalra, ugyan úgy, mint a középső fiú aranyat tüsszentő csacsiját is. Igazságot a legkisebb fiú és az csodálatos botocskája tesz.

Élt az Óperenciás tenger partján egy szegény halász és az ő felesége. A szegény halászt úgy elhagyta a szerencse, hogy már nyelték az éhkoppot. Hosszú, hosszú várakozás után végre egy hal akadt a horgára. Ám ez a hal egy nem akármilyen hal volt. Csodák – csodája, de megszólalt és a jólelkű szegényember lelkére beszélt; teljesíti az öreg három kívánságát - mire az visszadobta a vízbe, mégsem kívánt érte cserébe semmit. Ha a szegény embernek nem is, de kapzsi feleségének bizony voltak kívánságai. Először azt kívánta, hogy olyan lábasa legyen, amiből sosem fogy ki az étel. Majd egy úriházra vágyott a foga. Aztán már azt akarta, hogy legyen 20 éves…. és az egyre vadabb kívánságoknak nem volt se vége se hossza. Végül már azt követelte, hogy ő legyen a királyné. A minden kívánságát teljesítő hal megmérgesedett és megleckéztette a kapzsi asszonyt. Mindent visszaváltoztatott úgy, mint ahogyan volt. Nem is maradt semmi a pompából, csak a rozzant viskó, amiben eddig is éltek. Az asszony megértette, hogyha kevesebbel is beérte volna, akkor a csodahal nem fordította volna visszájára a szerencséjüket... Az előadást, térben elhelyezett díszletekkel, nagy bábokkal, élőzenével játsszuk.